Regős Gábor

Címkék: Regős Gábor, adótanácsadás, KIROSZ

Köszöntöm Kedves Olvasóm!

1983 decemberében, immár csaknem 3 évtizeddel ezelőtt kezdtem működésemet a könyvelői szolgáltatások területen. Előtte vállalati főkönyvelő, illetve az akkori adóhivatal főrevizora voltam. Kezdetben csak könyveléssel és az ehhez közvetlenül kapcsolódó adózási feladatokkal foglalkoztam, de egyre többen kerestek meg különféle adózási és pénzügyi problémáikkal. Főként a gazdálkodás és az adózás összehangolása, valamint – az akkor már komolyabb méretű vállalkozásoknál – a szabályszerűségre törekvés állt a középpontban. Ez nekem, egy volt vállalati főkönyvelőnek nem okozott nehézséget. Számítógéppel 1987-ben kezdtem dolgozni. Mivel akkortájt nem voltak számomra praktikus könyvelési programok, ezért hát készítettünk egyet, majd még egyet, és később ebből jött létre a Contorg szoftver-család. Ezeket az általam kigondolt programokat nagy számban használják szerte az országban könyvelők - könyvelőirodák. Ezekben a programokban azonban már benne vannak ügyfeleink ötletei, tapasztalatai, meglátásai is, tehát igazi gyakorlati szemlélet áll mögöttük. A nálunk kialakított munkakultúrát máshol is szívesen fogadják, átveszik és működtetik ezeken a programokon keresztül. Programjaink a Contorg, az Evolut, a ContMaster márkanevet viselik. Ma már természetesen nem egyedül készítem ezeket a programokat, öt-hat fejlesztő dolgozik a rendszereinken.

A szoftverkészítés mellett aktív közreműködésemmel indítottuk el az Önadózó című lapot, melynek alapító főszerkesztője voltam. Még ma is nagyon örülök annak, hogy ez az újabban ismét színvonalas szakmai kiadvány megalapozásában részt vehettem.

Ugyancsak ebben az időpontban fő kezdeményezőként részt vettem a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesülete  „Adótanácsadó Kamara” megalapításában, aminek az indulását követően három és fél éven át elnöke voltam. Ez idő alatt sürgetően merült fel, hogy a saját vállalkozásom dolgaival, vagy az érdekképviselettel foglalkozom-e hangsúlyosabban, így 1994 óta csak saját adótanácsadó irodámmal és a Contorg szoftvereivel foglalkozom.

A szakmánk romló helyzetére tekintettel ismét visszatértem az érdekképviseleti munkához, aktív résztvevőként lettem elnöke a Könyvelőirodák Országos Szövetségének. Európa nálunk gazdaságilag fejlettebb országaiban a könyvelők, könyvelőirodák helyzete már normalizálódott, nálunk ez még várat magára. A Könyvelőirodák Országos Szövetségének (KIROSZ) elnökeként szorgalmazom, hogy erre nálunk is minél előbb sor kerüljön. Ez a folyamat nem lesz egyszerű, hosszú idő alatt számítok arra, hogy ez nálunk is a helyére kerüljön. Ebben nekem is van feladatom bőven, munkámat a könyvelőirodai szolgáltatásaink jobbítására, szakértői és érdekképviseleti céljaink megvalósítására, és nem utolsó sorban a Contorg programok új generációjának kiadására összpontosítom.

2011. februártól a Nemzetgazdasági Miniszter úr kinevezett a Magyar Számviteli Standard Testület tagjává. E tisztségemben arra törekszem, hogy a szakma gyakorlati-kivitelezési gondjaira megoldást kereső, jobbító javaslatokat terjesszek a Testület elé.

Ma a Contorg Kft Könyvelőirodáját irányítom, továbbá a Contorg Kft pénzügyi- és számviteli, könyvelési, bérszámfejtési, humáninformatikai szoftvereinek készítésében veszek részt.  A Contorg Adótanácsadó Irodában adótanácsadóként szolgáljuk ki munkatársaimmal közösen ügyfeleinket. Az AdóNet.hu Zrt kiadásában megjelenő szakkönyveknek szerzője, illetve társszerzője vagyok. Irodánk magas színvonalú informatikai háttérrel rendelkezik, szolgáltatásainkat jogtiszta szoftverekkel végezzük, munkatársaink nagy gyakorlattal és az elvárt szakmai képesítéssel rendelkeznek. Munkatársaim között adótanácsadók, könyvelők, közgazdászok, adószakértők, cégpartnereink között pedig ügyvédek, könyvvizsgálók nyújtanak segítségek a hozzánk forduló ügyfeleink gondjainak megoldásában.

Ha e tájékoztatóból arra következtet, hogy segítséget kaphat irodámban, akkor ne késlekedjen, írjon akár levélben, e-mailben, vagy kérjen telefonon tájékoztatást, az Ön éppen időszerű gondjainak lehetséges enyhítéséről. Adótanácsadóink, jogász- és könyvvizsgáló partnereinkkel együttműködve (titoktartási kötelezettségünket szigorúan betartva) hatékony, komplex szolgáltatást nyújtunk adózási, vállalkozási problémáinak megoldásában.

                                                                        Üdvözlettel:

                                                                                                     Regős Gábor
                                                                                                   adótanácsadó


Levélcímem: 7020 Dunaföldvár, Gábor Pál utca 5.

Telefonszámom: + 36 75 541 -500

Kédezzen tőlem! E-posta: ide kattintva már írhat is!